Nyílt nap - 2019. november 20.


Nyílt nap az Simonyi Károly Karon


2019. november 20-án tartotta kari Nyílt napját a Simonyi Károly Műszaki, Faanyagtudományi és Művészeti Kar a Soproni Egyetem területén található Ligneum Látogatóközpontban. A délelőtt folyamán általános kari tájékoztató előadások voltak, majd déltől a képzési területek bemutatkozásával, szakspecifikus programokkal és workshoppal folytatódott a nap.

A Nyílt nap programja az érdeklődők érkezésével és regisztrációjával kezdődött. A tájékoztató előadásokat Dr. Magoss Endre dékán kezdte meg köszöntőjével, majd Joóbné Dr. Preklet Edina oktatási dékánhelyettes tartott egy átfogó bemutatkozást a Simonyi Károly Karról. Ezután Hodgyai Zsolt SKK HÖK elnök adott némi ízelítőt az érdeklődőknek a diákhagyományokról, valamint a kollégiumi- és diákéletről. Az ismetető előadások után lehetősége volt a jelenlévőknek feltenni kérdéseiket a jelen lévő előadóknak és szakfelelősöknek.

Egy rövid ebédszünet után az érdeklődési területeknek megfelelően, csoportbontásban folytatódott tovább a program különböző helyszíneken, többek között laborlátogatásokkal, a kutatóközpont megtekintésével, és az intézetek életébe való bepillantással.

A műszaki képzési terület iránt érdeklődők részére olyan érdekes programokkal készültek az oktatók, mint a Lézer Laboratórium és modellező műhely bemutatása (Dr. Horváth Péter György), a tanműhely bemutatása és CNC Show (Tóth György és Németh Ferenc), valamint asztalos műhely workshop kisbútor összeszereléssel (Dr. Fehér Sándor). Ezek után volt lehetőség az érdeklődő diákok és az itt tanuló hallgatók eszmecseréjére is.

Az informatikai képzési területre kíváncsi résztvevőknek Dr. Pödör Zoltán tartott egy rövid bemutatást a gazdaságinformatikus szakról. Ezután pedig egy motivációs beszélgetés zajlott le a Cosmo Consult multinacionális informatikai vállalat soproni irodájában dolgozó végzett és végzés előtt álló hallgatókkal.

A művészeti képzési terület iránt érdeklődők az Alkalmazott Művészeti Intézet (AMI) Deák téri épületében hallgathatták meg az intézet bemutatkozását Dr. Lenkei Balázs intézetigazgató előadásában. A tájékoztatón szó esett a formatervezés, építőművészet és tervezőgrafika szakokról is, majd a résztvevők a felvételi előkészítőről hallgathattak meg egy rövid informatív előadást.

Ezután következtek a nyilvános órák és szakmai konzultációk, ahol a jelen lévő oktatók felajánlották, hogy szívesen átnézik a képzések után érdeklődők portfólióját is szakmai szemmel. A délutáni programban ezek a workshopok, kiállítások és prezentációk mind arra szolgáltak, hogy az érdeklődők minél jobb betekintést nyerjenek és megismerjék a képzéseket és az AMI hangulatát.

 

A szervezők és az oktatók köszönik az érdeklődőknek a részvételt a Nyílt napon. Remélik, hogy a megjelentek közül mindenki jól érezte magát a kari rendezvényen és kielégítő válaszokat kapott a felmerülő kérdéseire. Remélhetőleg sokuknak elnyerték tetszésüket a látottak és minél többen térnek vissza majd hallgatóként a karon!

 

Az eseményen készült további fotók megtekinthetők a kar facebook oldalán!